Porszívóból robot, okos csirkeól és papírkosár, egy kesztyű, ami segíti a jelnyelvi kommunikációt. Csak néhány példa arra, hogy a diákok kreativitása és kapcsolódó szaktudása napjainkban már nem ismer határokat.

Inspiráló rendezvény sajtókommunikációját menedzseltük egy rendhagyó, fordított pályaválasztó eseményen.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum által 2017-ben is meghirdetett MŰKÖDJ! pályázat keretén belül közel 50 kreatív, alkotó, céltudatos műszaki diák nevezte ötletét a felhívásra.
Ezen a napon nem a pályaválasztók keresték a jövőbeni munkáltatójukat, hanem az érdeklődő cégeknek volt lehetőségük kiválasztani, hogy mely diákokat szeretnék támogatni akár az ötletük megvalósításában, akár azt követően. Így könnyedén egymásra találhatott diák és munkaadó.

A díjátadón a sajtó részéről jelen voltak televíziós stábok, az MTI, az eseményről beszámoltak vezető HR, gazdasági és regionális médiumok is.

 

Miért szerettük ezt a projektet?
Mert mindig jó a siker részesének lenni, és bizony siker a sok csillogó szempár, elegáns, nyakkendős gyerek, komoly szerepben. Hiszen a jövőjük a tét! Mi azzal tudtuk segíteni a fiatalokat, hogy Ők is nyilvánosságot kaptak, hogy sokan hallhattak róluk. Reméljük, a megfelelő emberek!

 

Fotó: Magyar Elektrotechnikai Egyesület